Kategóriák

A kinezológiáról. - Fantasztikus módszernek tartom!

Anikó egy ismerősöm 22 évvel ezelőtt annyit mondott „ meghallgatott egy előadást olyan módszerről, mellyel nagyon sok embernek lehet segíteni”, rögtön tudtam, hogy ott a helyem.

Minden úgy alakult,  ahogy  a célom megfogalmazódott a tudatomban és a határozottságommal és kíváncsiságommal erősítettem azt. Két hónap múlva ott ültem a tanfolyamon ezzel a lendülettel, bebizonyítottam magamnak, hogy külső nehézségek ellenére képes vagyok megoldani azokat a lehetőségeket, melyek számomra konstruktívak. A tanfolyamokon való rendszeres részvétel, továbbá arra is megtanított, hogy elengedjem a korlátaimat, fékező hitrendszereimet, félelmeimet, hogy minél kevesebb nehézséget gördítsek életem útjába. Ezeket az akadályokat is saját magamnak teremtettem a gondolataimmal és azzal az energiával erősítettem, amit abban a pillanatban éreztem, haragot, félelmet, stb.

Ezek felesleges kitérők, hárítások, menekülések, melyeket egy régmúltból hozott gyermekkori rossz átélés, megélés eredményezett.

Mikor rájöttem ezekre az összefüggésekre és megfelelő tudatossággal irányítottam az életemet a családommal való kapcsolatomban és a Világhoz való hozzáállásomban 100%-os fordulat történt.

Egyre közelebb kerültem az elfogadás, elengedés és megbocsátás megértésének és megélésének fontosságához. Úgy gondolom ezek alapvető emberi dolgok, melyeken mindenkinek keményen kell dolgoznia. Hiszem, hogy az embertársi kapcsolatok minőségbeli változásához elengedhetetlen alapfeltételek. Sajnos sok érzelmi stresszt építünk fel ezeken a területeken és elfelejtjük saját személyiségünk építését, csiszolását. A legújabb neurológiai kutatások eredményei a viselkedési-genetika is a kineziológia hatását és eredményeit támasztják alá. Tehát segít a szervezetben bármilyen, legfőképpen érzelmi okból felborult egyensúlyt visszaállítani.

Ha egy történést negatív élményként vagy traumaként élünk meg nem mindig tudjuk feldolgozni. A fel nem dolgozott stresszélmények elraktározódnak a sejtmemóriában és idővel valamilyen  testi vagy lelki tünet formájában hívják fel a figyelmet magukra. Feltárjuk ezeket a negatívan átélt eseményeket a múltban és a hozzájuk kapcsolódó negatív érzéseket oldjuk fel a különböző korrekciós technikával.
Ezeket a rosszul megélt helyzeteket már a fogantatás pillanatából hozhatjuk, melyeket sem a rövid, sem a hosszútávú memória nem talál meg és nem tudja összekötni az eseményeket. A sejtmemóriában szunnyadó érzelem azonban időnként, amikor hasonló érzelmen megyünk keresztül a jelenben fellobbannak és nem hagynak bennünket nyugodni. Ezt használjuk ki a munkafolyamatban.

Az agy integrálja az érzelmeket és a korrekciós technika segítségével ezt az érzelmi csokrot oldjuk ki, engedjük ki a testünkből. Nagy megkönnyebbülést jelent ez az AHA élmény Sokan már a első alkalommal ezt érzik, persze van akinél többre van szükség, hiszen ragaszkodóbb személyiség. Az elengedés és a javulás több tényező függvénye.

Jöjjön el hozzánk, hogy együtt megoldjuk a problémát. >>

Mentés

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Teljeskörű autójavítás,...Leírás: Autószervizbe kell vinni az autót, de Önnek ez a munkaeszköze? Egy percig ne törje tovább a fejét, mi rugalmasak vagyunk, ilyen esetben a szervizelést szakaszosan oldjuk meg. Autószervizünk hosszú évek autójavítási tapasztalatával és szakképzett szerelőkk ...
  • Autószerviz, műszaki vizsga...Leírás: Autószervizünk Kelenföldtől nem messze található, műszaki vizsga felkészítést is vállalunk 11. kerületi ügyfelei részére. Főleg Volkswagenek javítását végezzük, a márka bármilyen jellegű szervizmunkáit ellátjuk. Teljes körű szolgáltatást biztosítunk az au ...
  • Autóklíma javítás, computeres...Leírás: Autóklíma javításra lenne szüksége Kelenföldön vagy computeres diagnosztikára vinné autóját a 11. kerület környékén? Helyszíni kiszállással autóklíma javítás személyautókon, tehergépjárműveken, autóbuszokon! Maximálisan mobil és teljesen felszerelt műhely ...
  • Részecskeszűrő tisztítás...Leírás: Részecskeszűrő tisztításra lenne szüksége Kelenföldön? Dízel autók részecskeszűrő tisztításával és részecskeszűrő javításával várom ügyfeleimet a 11. kerületben. Műhelyemben a 11. kerületi autósokat évjárattól és típustól függetlenül fogadom, előzetes bej ...
  • Sokoldalú biztosítás, profi...Leírás: AKCIÓ! HITELAKCIÓ szakemberrel, 7 éves szakmai tapasztalattal, profi módon, kényelmesen, ingyenes ügyintézéssel. Mindent egy helyen! Lakásvásárlásnál banki előköltségek nélkül, ügyvédi közreműködés adás-vételi szerződéshez, közjegyző biztosítása, akciós é ...
  • Márkafüggetlen autószerviz 11....Leírás: Márkafüggetlen autószervizünk a 11. kerülettől nem messze található, ahol számos éve várjuk a gépjárműveket autójavításra, futómű beállításra. Kelenföld közelében lévő autószervizünk típustól és márkától függetlenül várja az autókat javításra, általános s ...
  • Pszichoterápia Kelenföld, lelki...Leírás: Amennyiben pszichoterápiára van szüksége Kelenföld környékén, vagy lelki tanácsadásra szeretne bejelentkezni a XI. kerületben, forduljon hozzánk bizalommal. Ha bármilyen életvezetési, lelki zavarral küzd, vagy megoldhatatlannak tűnő probléma gyötri, ha el ...
  • Generali Biztosító Gazdagréti...Leírás: A 11. kerületi fiókunk a Generali Biztosító Zrt szerződött partnere. 1990 óta állunk partnereink, ügyfeleink rendelkezésére. Szakterületünk a személybiztosítás, vagyonbiztosítás, gépjárműbiztosítás, a hitel és vagyonvédelem. Kérésére munkatársunk a fővár ...
  • Bőrgyógyász 11. kerület,...Leírás: Bőrgyógyászt vagy allergológust keres a 11. kerület közelében? Kelenföldről is szeretettel várom magánrendelésemen, ahol gyermekek és felnőttek számára egyaránt biztosítok bőrgyógyászati és allergológiai ellátást. Általános és gyermekbőrgyógyászként a bőr ...
  • Alkalmi csokor 11. kerület,...Leírás: Alkalmi csokorra lenne szüksége a 11. kerületben? Ballagási csokor készítés miatt keres profi segítséget a XI. kerület környékén? Virágüzletünkben a vágott virágok és cserepes virágok mellett alkalmi csokor készítéssel is várjuk 11. kerületi vásárlóinkat, ...

SZAKMAI CIKKEK

Az eredetvizsga jelentősége

Az eredetvizsga (eredetiségvizsgálat) a magyarországi jármű nyilvántartási rendszer egyik kulcsfontosságú eleme, amelynek célja a közlekedésbiztonság növelése, a jogszerű tulajdonlás biztosítása, valamint a járművekkel kapcsolatos visszaélések visszaszorítása. Az eljárás elsősorban használt járművek adásvétele, tulajdonosváltása, illetve bizonyos hatósági ügyintézések esetén kötelező, és szorosan kapcsolódik az okmányirodai vagy kormányablakos ügyintézéshez.

Bővebben

Tudtad, hogy a HPV akár éveken át lappanghat? – Ezért fontos a rendszeres szűrés

A humánpapillomavírus (HPV) az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő vírus a világon. Élete során a nők közel 80%-a legalább egyszer találkozik vele – gyakran anélkül, hogy tudna róla. A HPV fertőzés sok esetben tünetmentes, ám bizonyos típusaiból akár méhnyakrák vagy egyéb daganatos megbetegedés is kialakulhat.Ezért életbe vágóan fontos a...

Bővebben

A video kaputelefonok előnye

Minden épületnek, ingatlannak, legyen az családi ház, iroda vagy társasház, szüksége van megbízható védelmi rendszerre. A riasztórendszerek és a kamerarendszerek mellett a kaputelefonok is az épületek védelmét szolgálják az illetéktelen behatolókkal szemben. A kaputelefon rendszerek lehetővé teszik az ellenőrzött beléptetést, csengetés után a bent lévőknek lehetőségük van eldönteni, hogy...

Bővebben

Gyógyteák jótékony hatásai

Enyhébb betegségek vagy kisebb fájdalmak esetén nem feltétlenül szükséges egyből gyógyszert szedni, hiszen különféle gyógyteákat is alkalmazhatunk kúra gyanánt az adott problémára. A gyógyteák természetes hatóanyagukkal segítenek a betegségek megelőzésében, valamint az orvosi kezeléseket is hatékonyan kiegészítik. A napjainkban alkalmazott gyógyteák összetétele és felhasználása nagyrészt a hagyományokon és a tapasztalatokon...

Bővebben

A kerékpár és az alkohol

Szabad-e egy sör után biciklire ülni?Azt hiszed, tudod a választ? Ne légy olyan biztos! Olvass lejjebb és tégy egy próbát! Nem olyan egyértelmű ez a kérdés, mint amilyennek gondolod!Sokan gondolják, nem is kell erről beszélni, olyan nyilvánvaló, mi a helyes megfejtés. Másokat meg nem érdekel a válasz, mert szomjasak...

Bővebben

SPORT és RÁGÁS!

Sportolunk, hogy izmainkat, szerveinket, testi-lelki egyensúlyunkat fenntartsuk.Napjainkat megkeserítheti, ha valami nincs rendben a szájüregünkben. Kellemetlen lehelet, vérző íny vagy fájó fog. Ezen tünetek bármelyike igen komoly betegségek kiindulása lehet.De hogy is kezdtem? Sport és rágás!A rágás egy élettani funkció. Szükséges, enni kell! De hogyan?

Bővebben

Csecsemők és gyermekek ultrahangos vizsgálata

Az ultrahang, mint vizsgálómódszer a XX. század második felében, Magyarországon a 80-as, 90-es években vált elterjedté. Sok másik vizsgálattal szemben nagy előnye, hogy jó felbontóképessége miatt a kisebb eltéréseket is megtalálja, biztonságos, nem fájdalmas, nincs mellékhatása és még a babák is békésen tűrik. A vizsgálat nem igényel különösebb előkészületet...

Bővebben

Egészségesek vagyunk?

Szájüregünk és fogazatunk megmutatja és megmondja Igen, az Academy of General Dentristri szervezet szerint a betegségek 90%-a okoz elváltozásokat szájüregünkben és fogazatunkon. A BAHDental Fogászati rendelőnkben való felmérések alkalmából nem csak fogaink állapotáról, hanem szervezetünk működéséről is sok fontos információt szerezhetünk.

Bővebben

Mi másképpen gyógyítunk!

Fogászati rendelő csúcsszolgáltatásokkal Budapesten a Bah Dental. A beavatkozások és a fogtechnika teljes tárháza megtalálható, karöltve az alternatív gyógyászatból ismert fülakupunktúrával. Teljes körű fogászati ellátást nyújt az egész családnak, a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig, különös tekintettel a várandós mamákra. A kezelések rövid határidővel és kedvező áron, garanciával történnek.  A kimagasló...

Bővebben

Jó a beltéri fém biztonsági bejárati ajtó?

Mire jó a beltéri fém biztonsági bejárati ajtó? Elsősorban otthonunkat védi az illetéktelen behatolóktól. Megnehezíti, illetve meggátolja a betörést, így megfelelő védelmet biztosít otthonunkban található értékeinknek. Vásárlás előtt, nagyon fontos, hogy az alábbi feltételekkel rendelkezzen a kiválasztott biztonsági bejárati ajtó. Legyen MABISZ minősítése, amiből pontosan kiderül, hogy a kiválasztott...

Bővebben

DUPLO rendszerű hő- és hangszigetelés

DUPLO rendszerű hő- és hangszigetelés Meglévő épületek homlokzati üvegezett nyílászáró szerkezeteinek felújítása során csak ablakcserében gondolkodnak, pedig léteznek olyan megoldások is, amelyek az üvegezés rétegszámának növelésével hatékonyabb és gazdaságosabb megoldást jelentenek a hajdani kapcsolt gerébtokos és egyesített szárnyú faablak felújításában. Ezek közé tartozik a DUPLO rendszerű ablakszigetelés is, ami kiválóan...

Bővebben

Elmeakupunktúra

Elmeakupunktúra Elmeakupunktúra -érdekes kifejezés- már az elnevezés kíváncsivá tett, amikor először találkoztam  a névvel és felkeltette tudásvágyamat, vajon mit takar? Az elme sok tekintetben hasonlatos egy film-vetítőgéphez. A vetítő maga a tudatosság, ami megszűri a tudat fókuszát az elme vetítővásznán. Hogyan is zajlik ez valójában? Történik velünk valami hétköznapi dolog...

Bővebben

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2015 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák