Kategóriák

Kelenföldi cégek, üzletek, XI. kerületi vállalkozások

A Kelenföldi Kerületi Info oldalát azzal a céllal hoztuk létre, hogy a XI.kerültben lakóknak könnyebb legyen megtalálni a XI. kerületben található szolgáltatókat, válllakozásokat.

Hisz biztosan Ön is járt már úgy, hogy épp szüksége lett volna egy zárszerelőre vagy épp valamilyen alkatrész kellett az autójához és nem jutott hirtelen eszébe, hogy hol is látta múltkor azt a jó kis céget vagy hova tette a szórólapot, amit bedobtak Önhöz.

Illetve mindeképp megemlíteném, hogy az internet térhódítása egyre elterjedtebb kishazánkban is és aki szokott a keresőkben keresni az tudja, hogy például amennyiben beütjük, hogy autóalkatész egészen biztos lesz a találatok között budapesti vállakozás, de valószínűleg lesz XVII. kerületi cég vagy esetlegesen még pécsi, debreceni autóalkatrésszel foglalkozó vállakozás.

Nyilván nem megyünk el sem Debrecenbe, sem a város másik végére egy autóalkatrészért hisz közelebb is kapunk lakóhelyünkhöz.

Az oldal megalkotásával igyekszünk a kerületi vállalkozásokat népszerűsíteni a kerületen belül, hisz rengeteg olyan vállakozás van Kelenföldön is, amely inkább helyhez kötött és leginkább csak a kerületben tevékenykedik illetve az internet  népszerűsége miatt szeretnénk a kerületre specializálódott kis-és középvállakozásokat is elérhetővé és láthatóvá tenni a megrendelők számára.

A Kelenföldi Kerületi Info weboldalon a partnereknek lehetőségük van hirdetésükben:

  • teljes tevékenység, szolgáltatás és termék felsorolásra
  • a vásárlók azonnali térképen láthatják, hogy Ön hol található a kerületen belül
  • 5 db kép elhelyezése  a hirdetéshez, mellyel figyelemfelkeltőbbé teheti a hirdetést
  • honlap nélkül is elérhető vállakozása az interneten

Amennyiben Ön nem talált vállalkozásának megfelelő kategóriát úgy cégünk ezt elkészíti Önnek és a nálunk megjelent hirdetéseket a megjelenés időtartalma alatt megváltoztatjuk, amennyiben bármifél változás áll be a cégben.

Amennyiben Ön nem szeretne magas hirdetési összegeket, mert nem éri meg Önnek, hogy egy országos hirdetést adjon fel, úgy keresse kollegáinkat, akik készséggel állnak az Önök rendelkezésére!

A Kelenföldi Kerületi Info weboldalon a megjelenés 1 évre szól!

Hirdessen apró pénzért, hirdessen nálunk!

 

 

 


Klímaszerelés, klíma...
Rövid leírás: Kelenföldi otthonában klímaszerelést tervez, vagy a meglévőn kéne klíma karbantartást végezni? Várjuk hívását a XI. kerületből akkor is, ha klíma javításra van szüksége!
TV szerelő, DVD...
Rövid leírás: TV szerviz, DVD szerviz, hifi berendezés javítása, házimozi szervizelés, XI. kerület, Kelenföld. Amennyiben valamely elektronikus berendezés meghibásodott keressen bizalommal.
Cipőkészítés,...
Rövid leírás: Baj van a cipőjével és szüksége van cipőjavításra a XI. kerületben? Keressen bizalommal, amennyiben egyedi cipőkészítést szeretne vállalom elkészítést!
Sóder, homok, kavics,...
Rövid leírás: Amennyiben most vásárolna murvát, bazaltkövet, sódert vagy homokot, keressen minket a 11. kerületben. Megközelíthetőség: Budafoki és Kondorosi út kereszteződésénél MOL kút mögött a Duna parton
Cukrászda, torta,...
Rövid leírás: A 11. kerületben keres egy jó cukrászdát, ahol finom fagylatot ehet? Akkor látogasson el hozzánk Kelenföldre. Amennyiben tortát rendelne, böngésszen honlapunkon, ahol referenciáink megtalálhatóak.

Legkeresettebb

Háztartási bolt, vegyi...
Rövid leírás: Háztartási boltunkban minden megtalál, ami egy háztartásban kellhet Önnek. Vegyi áruk, tisztítószerek széles választéka Kelenföldi üzletünkben.
Használt ruha, kismama...
Rövid leírás: Minőségi használt ruhákkal, kismamaruhákkal, babaruhákkal várjuk vásárlóinkat a 11. kerületi üzletükben. Az általunk forgalmazott ruhákról weboldalunkon talál ismertetőt.
Alufelni akció,...
Rövid leírás: Akciós alufelnit vagy autógumit keres Kelenföldön? Nézze meg termékeinket, ahol az új gumiabroncs mellett megtalálják a használt gumiabroncsokat is. Várjuk Önöket a 11. kerületben.
Nyomtatványbolt,...
Rövid leírás: Nyomtatványboltunk a XI. kerületben várja vásárlóit. Amennyiben papír, írószerrel van szüksége nézzen be hozzánk Kelenföldön várjuk régi és ügyfeleinket!
Kipufogó szerviz,...
Rövid leírás: Több éves szakmai tapasztalattal várjuk ügyfeleinket a XI. kerületben, amennyiben autószervizre vagy kipufogó szervizre van szüksége Kelenföldön.
Árnyékolástechnika, redőny...
Rövid leírás: Ha árnyékolástechnikai termékekre van szüksége a XI. kerületben, akkor keressen minket bizalommal.Cégünk Kelenföldön is szolgáltat.
Árufuvarozás, költöztetés...
Rövid leírás: Akár fuvarozás, akár költöztetésre van szüksége és épp a XVIII. kerületbe kell szállítani, vagy költöztetni, hívjon minket bizalommal.
Notebook akkumulátor, laptop...
Rövid leírás: Laptopjához keres akkumulátort? Akkor nézze meg cégünk honlapját vagy jöjjön el üzletünkbe, mely Kelenföldön a XI. kerületben található. Notebook akkumulátorok széles választékban!
Építőgép kölcsönzés, utánfutó...
Rövid leírás: Cégünk kisebb barkács, ipari és építőgépek kölcsönzésével is áll az Önök szolgálatára Csepelen. Bővebb információ a kölcsönözhető gépekről weboldalunkon.
Redőnycsere, nyílászáró XI....
Rövid leírás: Cégünk fő tevékenysége a redőny, nyílászáró forgalmazás, beépítése, de emellett foglalkozunk redőnycserével is. Munkáinkat a XI. kerületben is vállaljuk.